2013. május 29., szerda

Tizenegyedik fejezet.

(Ha rendszeres olvasó vagy és nem akarsz feliratkozni, vagy ha már fel vagy, csatlakozz a facebook-csoportunkba! (Katt) )

(írta: Nonoo M.)
-"Kérdezd a cafkát. Ő biztos tudja!"-felelt önelégült mosollyal az arcán...



Álmomból hála az égnek valami morajlás zökkentett ki, ami Harry mély hangja volt. Rögtön ahogy kinyitottam a szemeim, nagyot sóhajtva a mellkasomhoz kaptam, majd szaggatottan kifújtam a levegőt. A többiek mosolyogva néztek, de amolyan lesajnáló mosollyal...
-Jól aludtál?-ült le mellém Zayn és átkarolta a vállam.
-Nem mondanám...Mennyi ideig volt csukva a szemem?
-2-3 óra lehetett.
-Új rekord...Letusolok.
Felbaktattam az emeletre, mivel ott volt az ideiglenes szobám. Fogtam a törölközőm, egy laza pólót, egy rövidnadrágot és bementem a fürdőbe. Már majdnem teljesen levetkőztem, de amikor a melltartómat levettem, kis heget fedeztem fel a bal oldalon, ami még eddig nem tűnt fel. Közelebb mentem a tükörhöz, hogy jobban lássam. Elég frissnek tűnt, épphogy begyógyultnak. Az volt az a pillanat, amikor azt hittem, hogy sápadtabb már nem is lehetnék, de mégis sikerült..."Mindegy, azért letusolok"-gondoltam, de ahogy elkezdtem magamra engedni a vizet és ahogy áthaladt a hegen vérvörösen csurgott tovább a testemen. Ijedtemben felsikítottam és összerogytam a zuhanyfülkében.
-Hope, minden oké?-zörgetett valaki az ajtón. Nem ismertem fel a hangot, igazából nem is koncentráltam arra, nem tudtam mást nézni, csak a lefolyón lefelé csordogáló vért.
-Hoooooope! Legalább adj valami hangot, hogy egyben vagy!-kipréseltem magamból valami nyöszörgésszerűt, elzártam a vizet, magam köré tekertem a törölközőm és beengedtem a dübörgő idegent. Ronnie volt, az előbb érkeztek Liam-mel.
-Mi történt?-megmutattam neki a heget, vagyis megmutattam volna de nem látta.
-Ott van, nézd már meg! 
-De nincs ott semmi...
-Mondom, hogy ott van, nyisd ki...a szemed...Basszus, eltűnt! Akkor nézd meg a vizet, ami lefelé folyik! Piros!
Még meg is érintette, de akkor sem látott rajta semmit.
-Az ég szerelmére! Mit nem lehet azon látni? Ez teljesen...tiszta...Ezt nem hiszem el...Én...félek.
-Öltözz fel és mindent megbeszélünk. Lent megvárlak.-megölelt aztán el is rohant.
Felvettem a kikészített ruhákat és csatlakoztam a lenti társasághoz. Elmeséltem nekik, mit láttam és az álmom is, hogy értsék a sztorit, mindenki tátott szájjal bámult rám.
-...végül nem tudom, hogy még mindig annak a cuccnak a hatása, amit beadtak, vagy a nyugtatóé, vagy a képzeletem játszik velem, vagy valami paranormális izé, de félek...Most vagyok azon a ponton, hogy berezeltem...
-Nyugodj meg, mi itt vagyunk veled és vigyázunk rád!-ölelt meg elsőnek Louis, majd a többiel is csatlakoztak. Az utóbbi pár hétben, minden nap meglátogatnak itt, Harry-éknél, ha meg stúdióznak, vagy koncertjük van rámküldik valamelyik lányt. Rendes tőlük, hogy figyelnek rám és próbálnak összevakarni.



Már 4 hete elment...Még mindig semmi hír felőle...Még mindig depresszióban ücsörögtem a szobám közepén, a gondolataimat és az érzéseimet egy papírra írogatva, hátha könnyebb lesz a lelkem és a szívem...nagy hülyeség volt. Nem hogy könnyebbült, nehezebb lett, fájt, szúrt, kapart, marcangolt, megemésztett. Egy sétáló zombi lettem és lassan már csak egy helyben fogok ülni és bambulni. A velem egyidősek általában azt érzik, minden "heppi", anyuci vagy apuci a seggük alá tol egy kocsit, menőznek vele a városban és pasiznak. Nekem meg mi jut? Éppen darabokra hullok szét, az egész háznak valami sötét hangulata van, mindenki engem sajnál, hiába mondom, hogy foglalkozzanak a saját dolgukkal. Sokan már szánalmasnak gondolnának, hogy így siratok valakit, de ez nem teljesen így van. Azért hiányzik is, de legfőképp féltem, hogy rossz társaságba keveredik, de az bánt a legjobban, hogy MIATTAM. És a "miattam"-on van a hangsúly. 
-Mit csinálsz?-mosolygott kedvesen Rikki.
-Hát te?
-Gondoltam meglátogatom a zombicsajt. Rég láttalak.
-Nem vesztettél sokat. Naa, ne legyél ilyen morcii!-felrángatott a földről és karon fogott.-Elmegyünk sétálni meg valami csajos programra, hidd el jobb kedved lesz. A legjobb barátnők, csak kettesben.
A héten először mosolyogtam szívemből, jól esett, hogy valaki határozottan megrángat és burkolt célsásban azt üzeni: "kelj már fel idióta, ha így folytatod, meg fogsz őrülni!"
Végül plázázni mentünk, beültünk egy filmre is  (igazából nem dereng belőle egyrészlet se...) majd egy kávézóba a város szélén. Nagyon kicsike volt, mi se találtuk volna meg, csak a kávéillat csapta meg az orrunkat. Belülről még kisebbnek tűnt, egy kis pult mögött állt egy pici néni és kedvesen mosolygott a szemüvege mögül. Szinte elveszett a kis üzletében.
-Szerbusztok, mit parancsoltok? Olyan kis fiatalok vagytok! Nagyon örülök nektek! Van itt mindenféle! Kávé, cappuccino, tejeskávé. Amit csak akartok! Ha kell süti is...
-Nem, köszönjük, csak 2 kávé lesz. Leültünk az egyetlen asztalhoz, amihez csak két kicsike szék volt és néma csöndben nézelődtünk. Nem akartunk a mostani problémákról beszélgetni, más téma meg nem nagyon van szóval inkább nem dumáltunk. Mégse volt kínos a csend, úgy fogtuk fel, hogy pihenünk, mint valami "jóga" vagy valami ilyesmi...A néni pár percen belül meg is hozta a rendelést, de miután letette a csészéket, megállt mellettem és megfogta a karom.
-Kislányom, olyan sápadtnak tűnsz! Nem kérsz valamit enni? Szívesen adok bármit! Süti? Szendvics?
-Nem, köszönöm. Jól vagyok.
-Már hetek óta ilyen, nem tudna vele mit kezdeni.-szólt közbe Rikki.
-Jól van, nem zavarok tovább!
Lassan kortyolgattam a kávét, mivel nem nagyon kívántam, de kellett valami, ami ébren tart, ugyanis nem sok kedvem volt aludni az utolsó alvás óta...Végül 1 óra alatt csak sikerült meginnom, fizettünk és hazaindultunk a sötétbe. Kérésemre Niall háza felől mentünk, de most anyuhoz, nem Harryékhez. Minden nap beszéltünk, csak nem személyesen és utoljára 2 hete voltam otthon. Úgy gondoltam, nem ártana megpróbálkozni otthon az alvással, hátha ott nem törnek rám a rémálmok. 
Mikor elhaladtunk Niall háza előtt, a lámpák égtek. Rögtön megálltam és csak bámultam befelé. " árny lökdösődött, de nem erőszakosan, inkább haver viszonyban és a nevetésük néha kihallatszott. Lehetett hallani a hangjukban, hogy az elméjük már nem teljesen tiszta...
-Én bemegyek.-jelentettem ki határozottan.
-Nem, dehogy!-szorította meg a karom Rikki reflexből.-Nem lenne jó ilyen későn.
-De hát fél 9 van! És amúgy se tudnék aludni...
-Figyelj, nem akarok balhét. És ha bemész, garantálom, az lesz!
-Nem érdekel! Most már tényleg nem lehetek ennél rosszabbul, már az is segítene ha láthatnám. Ha meg leordítják a fejem, nem mindegy, hogy egy bajjal több, vagy kevesebb?-nem szolt hozzá semmit, csak ellazította szorítását a kezemen. Lassan lépkedtem az ajtó felé, gyomrom görcsben állt, de nem a félelemtől, inkább az örömtől. Végre láthatom! Azért nem akartam olyan bunkó lenni, hogy rájuk rontok, úgyhogy megnyomtam a csengőt. A hangja visszhangzott a lakásban, majd a fejemben. A halántékom lüktetett, a kezem egyre jobban zsibbadt, a vér a dobhártyámban dübörgött, a tenyerem zsibbadt. Azt hittem, ott helyben összeesek , de összeszedtem magam, mert kattant az ajtó zárja. A következő pillanatban kivágódott az ajtó és egy alkohol szagú száj ordított rám:
-Csőőőőőőőőőőőő tessa! Mi a páályaaa? De jóól nézel ki cuncimóókus!
-Szia. Rich, te vagy?
-Zsííír. Máris tudod a neved...akarom modani...az enyiméééét!
-Richard, ne óbégass már!-kiabált ki egy ismerős hang. 
-Jóóóóvan má Blant, de hát itt van egy gyönyörűséges cicaaaaaaaa! Mi a neved csaje?
-Niall itt van?
-Asszem ja. Blant szójjá' má' Ni-ni-nia... annak a gyereknek akinek nem tom kimondani a nevéét!
-Ki keresi?
-Nem tom. Valami nőőőőőőőőő.
-Mindjárt megy.-elég kellemetlenül éreztem magam, főleg hogy Rickard stírőlt olyan helyeken, amit nem szeret az ember, ha nyilvánosan nézik és mellesleg piaszaga volt.
-Na itt va...gyok.
-Meglepődtél, mi?-szóltam gúnyosan.-Szia.
-Sz-sz-szia.
Teljesen lefagyott, mindenki várta az eseményeket körülöttünk, de egyikünk sem tudott mozdulni.
-Mit keresel itt?
-Inkább kit...
-Tényleg olyan rosszul nézel ki, mint a képen.
-Kösz. Ez miattad van...Miért mentél el? Hidd el, bármennyire is gondolkodott a cafka, nem tudja. Mások meg tudtak bocsátani, te nem. Elmondanád?
-Ö...Nem tudom elmondani.
-Mert talán nem te akartad, hane Blant! Miután megkeresett! Ismerem elég jól, és tudtam, hogy benne van az ő keze! Irányít és csak a pénzed kell neki hogy drogot meg piát vehessen, csak ez nem tűnik fel neked! Már te is csatlakoztál a bandájukba...Hidd el, nem lesz jó vége...Én is keresztül mentem rajta.-ekkor már Blant is csatlakozott, gúnyos vigyor jelent meg arcán.
-Te csak ne vigyorogj ott hátul! Utállak! Mindenkit! A legrosszabb pillanatom hagytatok ott mindhárman! Bár pár hónap különbséggel...
-De...azt mondtad, nem akarsz velünk lenni és utálsz minket.
-Szerinted mit mond az a lány, aki annyi emberben csalódott, hogy két kezén nem tudja megszámolni? Mit mond az a lány, aki ha valakit közel enged magához, kihasználja?-egy pillanatra megálltam, hogy elfojtsam a sírást, ami készült előtörni belőlem. Erősnek akartam látszani.-Mint mond az a lány, aki hetekig szenved egy fiú miatt, akit ő vitt a rosszba? Úgy érzem, egy sajnálom nem elég...Mit tehetnék, hogy vissza gyere? Hogy ne hagyd miattam cserbe az IGAZ barátaidat? Hogy itt hagyd EZEKET? Mondd el, kérlek!
Nem tudott mit mondani, csak állt egy helybe. Most tisztult neki ki a kép, hogy mit is tettünk. Ő is a hibás és én is. Mindketten elrontottunk valamit, csak az volt  a különbség, hogy én ki akartam javítani, ő meg nem, az utóbbi hetek alatt tapasztaltak alapján.
-Sajnálom...-motyogta az orra alatt.-Nem akartam, hogy ez történjek, csak... Nagyon megharagudtam rád.
-Nem csodálom, 1 hónapja utálom magam amiatt, amit tettem... Elnézést kérek mindenét, hogyan tehetném jóvá? Csak szeretnék megint a barátod lenni. Vagy legalább egy jó ismerős...
-Fogalmam sincs. Majd lesz valahogy. Blant, Rich, hazamennétek? Kösz.
-De...
-Fogjátok a rohadt cuccaitokat és húzás kifelé a lakásomból!-emelte feljebb a hangját.-Ne lássalak itt többet titeket! És ne higgyétek, hogy minden ügyet megúsztok szárazon, amit elmeséltetek!
-Hohó, te is benne voltál! Ha mi megyünk a dutyiba, te is...-vigyorgott azzal az idegesítő gúnyos mosolyával.-Hoppá!



Miután sikerült elűzni a két drogost, Rikkivel hazamentem, Niall meg felhívta a fiúkat. Valamennyivel megkönnyebbültem, végre tudtam enni. Anya makarónival kínált, nem jó ötlet volt, 5 túlsúlyos amerikai ember adagját ettem meg. Azt hiszem bepótoltam az utolsó egy hét ételbevitelét. Már aludnom is sikerült 6 órát, szinte újult erővel keltem ki az ágyból és szökdécseltem le a lépcsőn az étkezőbe, ahol nagy adag palacsinta várt. A ráncaim és a beesett arcom kezdett kisimulni, a bőröm is visszanyerte az eredeti színét, a lefogyott kilókat pedig sikerült visszaszednem. Kívülről teljesen normálisan néztem már ki, de lelkileg még mindig ki voltam. Örültem, hogy Niall visszatért a bandába, de azóta nem is találkoztam a fiúkkal, mert nem akarnak minked egy szobába rekeszteni, szóval inkább vele vannak, engem meg hanyagolnak. Elég rosszul esik, bár így a helyes, igazából én forgattam fel az életüket, nem csodálkoztam a döntésükön. Viszont tudtam egy kicsit a barátnőimmel és Blake-kel is foglalkozni végre, meg az iskolával is. Az első napomon, a hosszú kihagyás után döbbentem rá, hogy már mindenből új anyagot kezdtek, vagy 5 témazárót pótolnom kell és 4 kisebb dolgozatot. Ha nem akarok megbukni, bele kell húznom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése