2013. május 6., hétfő

Hetedik fejezet.

(Írta: Lorie)



  - Egy havonta megjelenő pletykarovat, amelyben sztárok életét turbózzák fel, hogy ne tűnjenek olyan unalmasnak.
  - Mint például a tiéteket. Nézzétek meg a 23-24. oldalt!
  A fiúk csak bólintottak egyet, kinyitották, elolvasták és ettek tovább.
  - Mivan? Titeket nem érdekel?
  - Nem nagyon. Szokj hozzá, ha velünk akarsz lenni.
  - De nem akarok veletek lenni! - mindenki megbotránkozva nézett, Niall kiment a szobából és bevágta maga mögött a szobája ajtaját...



  Fél perc kínos csönd után úgy döntöttem, hogy leülök. Beláttam, hogy ez goromba húzás volt tőlem. Épp azoknak az embereknek mondtam ezt, akiknek a házában vagyok, ételét eszem, akik házában aludtam, és akik tegnap este elvittek egy olyan koncertre, amelynek ha én akartam volna kifizetni a jegyárát, ráment volna kéthavi fizetésem. Hálásnak kéne lennem, de én... bele se akartam gondolni.
  Szépen lassan felnéztem az arcokra, akik elkapták rólam a tekintetüket. A döbbenet kezdett feloszlani,  zavartság vette át a helyét. A pólóm alját kezdtem el bögyörgetni, de ez nem segített, sőt, rontott a helyzeten, mert mindenki elkezdett mocorogni, ami igencsak kínossá vált. Felálltam a székről, megfordultam, és az ajtóhoz mentem zűrös, de érdekesen kitisztult, bűnös gondolatokkal teli fejjel. Mégegyszer hátrapillantottam, de már mindenki másfelé nézett. Kinyitottam az ajtót és kiléptem. Egy nagy levegőt vettem, és úgy éreztem, most végre kitisztul a torkom a fülledtségből. A gyomrom viszont összeszorult, mikor újból tudatosult bennem, hogy mit is tettem.
  Lehunytam a szemem és felemeltem a fejemet. Annyira sajnálom... gördült le egy könnycsepp az arcomon.
  Éreztem, hogy valaki lágyan letörli az apró könnycseppet, majd az ajkapon éreztem egy másik, hideg, óvatos, de nem tétovázó ajkat. Lágy volt és édes, nem érdekelt, hogy ki az, mit akar, vagy miért teszi, amit tesz, jól esett. Ez volt az a dolog, amire most vágytam, amire szükségem volt, hogy felejtsek. Éreztem, ahogy az a valaki lassan eltávolodik tőlem. Megráztam a fejemet, és mégegy könnycsepp kigurult az arcomra. Mintha a szemhélyam ólomból lenne, alíg tudtam felemelni, hogy lássak. De láttam. Halványan láttam egy távolodó alakot, aki a sötétbe tart. Elmegy tőlem, és ürességet hagy maga után. Hirtelen megszédültem, minden olyan tompa volt. A fal surlódását éreztem a hátamon, majd a hideg padlót, és a kintről beáramló szintén hideg szelet az ajtó alatt. Szóval megint hűvösre fordult az idő, talán kint volt az a valaki, azért volt ő is ilyen hideg. Majdnem utól ért a felismerés, mikor minden elsötétült. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése