2013. augusztus 28., szerda

Huszadik fejezet.

(írta:Nonoo M.)


  Beszálltunk az autóba. Gyorsan haladtunk, az ablaknak dőlve néztem az utat. Már nem kételkedtem abban, jól választottam-e. Tudtam, hogy ez a helyes döntés. A szívemre hallgattam.



-Sziasztok!-Blake és Harry épp a kanapén összebújva tv-zett, kiélvezve a nap utolsó közös pillanatait, amikor benyitottunk.
-Hali. Hát ti hogyhogy itt?-kérdezték szinte egyszerre.
-Beszélni akart veled és könyörgött, hogy hozzam el. Nem tudtam visszatartani. Ja, és akármi őrültséget mond, én nem csináltam semmit!-védekezett Niall.
-Gyere Hope, menjünk a konyhába, srácok ti meg ne csináljatok kupit mert én nem  pakolom össze!
Még mindig kattogott az agyam, annak ellenére, hogy már meghoztam a döntésemet, sokszor belegondoltam, hogy még változtathatok, de nem tettem, nem akartam elbizonytalanítani magam még jobban.
-Figyu, gondolkoztam...Ugye most lesz a ballagásod...Meg a turné is...ÉS tudod, milyen voltam legutóbb Niall nélkül...Elég sokat gondolkoztam, mit is tegyek, végül...
-Ha nem szeretnél, nem kell eljönnöd a ballagásomra, inkább menj a fiúkkal, nem akarom, hogy megint magad alá kerülj!
-A legjobb barátnőm és unokatesóm vagy, ott kell lennem melletted, ezért úgy döntöttem, maradok. Majd keresek munkát nyárra vagy mit tudom én, csak le kell foglalnom magam. Meg ez nem olyan, mint amikor elment, mert tudnánk tartani a kapcsolatot.
-Nem akarom, hogy kötelességednek érezd, hogy velem legyél. Ha gondolod eljössz, de csak ha van kedved.
-Mindennél jobban szeretnék ott lenni. Ahogy a turnén is, de már mondtam, hogy maradok. Viszont szeretnélek megkérni valamire. Ballagás után utazzunk el a fiúkhoz legalább egy pár hétre és legyünk velük a turnén. Utána azt csinálunk amit akarunk, de légyszíves, csak ezt tedd meg nekem!
-Benne lennék, ha lenne mivel menni!
-Megígéred?
-Persze.-kicsit értetlenül nézett rám, de nem tudta azt, amit én igen. A ballagási ajándéka hiperszuperextrém lesz, aminél jobbat nem is kívánhatna, de ez egyelőre még titok.
-Kaját kérünk!-ordítottak be a fiúk.
-Nem kaptok, szolgáljátok ki magatokat!-elvettünk egy csomag Chio Chips-et és lepunnyadtunk mi is a fiúk mellé. Nagyon szerettek minket, mert a filmet végig beszéltük a "hallottad, hogy XY ezzel meg azzal kavar?", "tegnap vettem egy csomó körömlakkot, marha jók", "vennem kéne egy blúzt", "eljössz velem holnap bevásárolni?" meg a többi teljesen értelmetlen témáról. De hát lányból vagyunk, fogadják el. Mi sem bírjuk ha a "fúú de menő kocsit vettem", "200 lóerős akárhány köbmittudoménmi..." témák előjönnek...


-Sziasztok lányok! Majd beszélünk telefonon, skype-on vagy valahol.-köszönt Hazza, majd megölelt mindkettőnket és Blake-nek egy búcsúcsókot adott. Niall elém lépett, felnéztem hullámzó, tengerkék szemére, láttam hogy egy könnycsepp próbál utat törni magának, de visszatartotta. A szemkontaktust én törtem meg, hirtelen szorosan magamhoz öleltem és a sírásom nem hagytam elbújni. Egyszerűen kitört belőlem, nem akartam egyedül maradni, főleg nem most, hogy végre sínem van az életem és minden jól ment. A sors nagy úr, tudja mikor kell lecsapni, véletlen se tudjuk kiélvezni a jót, a tökéletest, a boldogságot. Ezt a pillanatot, sohasem akartam elfelejteni, szerettem volna ha megállna az idő, de sajnos 5 perc sírás után el kellett búcsúznunk. Még egy hosszú csókot váltottunk, majd a fátyolos szemeim mögül néztem, ahogy a kocsi egyre távolabb hajt tőlünk, végül az utca végén elfordul.
-Utálom a sorsot. Ha tehetném, kitépkednék minden rólam szóló oldalt a sors könyvéből és teljesen átírnám az egész életemet, majd beleragasztanám a kitépett lapok helyére...
-Úgy látszik, az idegesség és a fájdalom előhozza a költői éned.-röhögött mellettem Blake.
-Nem értem, te hogy tudod elviselni...
-Nem valami könnyen, de próbálok nem Rá gondolni. Nehéz, de el kell viselnem, mert ha folyton rágódok rajta, csak rosszabb lesz. Járj edzeni vagy nem tudom, addig is hasznosan telik az idő, vagy takarítsd ki a lakást, főzzél. A lényeg, hogy legyen programod. Most úgyis vége van a sulinak, itt a nyár, mehetünk csajos programokat szervezni! És segíthetnél a ballagásban is. Még nincs cipőm, a fodrászom lemondta az időpontot, mert véletlen már egy foglaltat mondott, ki kéne sminkelned és...
-Nem akarok jövőre ballagni! Ha ennyi teendőm lesz nekem is, inkább megbukok.
-Bolond!-lökött oldalba.-Igazából nem olyan vészes, csak jól kell beosztanod a dolgokat. Na akkor elkísérsz holnap vásárolni? És holnapután a ballagás előtt megcsinálnád a hajam meg a sminkem?
-Hát úgy sincs semmi dolgom, úgyhogy belemegyek. De csak azért!
-Köszönöm!-megölelt és már el is viharzott én meg ott maradtam kint az ajtó előtt a lépcsőn ülve, a gondolataimban elmerülve, amikor egy hang hallatán  libabőrös lettem...

2013. augusztus 14., szerda

Tizenkilencedik fejezet.

(Írta: Lorie)


  - Nem csinálunk rendet?

  - Pillanat! Megyek már! - azzal a lendülettel, ahogy leszaladt a lépcsőn, ledöntött a kanapéra és hevesen megcsókolt. Eltoltam magamtól és felvont szemöldökkel néztem rá. - Mi a francot csinálsz?!
  - Te mondtad.
  - Mit? Azt mondtam csináljunk rendet. Mert kupi van.
  - Öhm... Azt értettem, hogy... csináljunk Brend-et... Azt hittem akarsz egy kis Brendon-t.
  - Tényleg nagyon hülye vagy! - kikászálódtam alóla és felmentem a szobámba. Kipakoltam a szekrényekbe, majd ledőltem az ágyra, mert kimerültem teljesen.







  Fél perce sem feküdtem, mikor Niall ajkait éreztem a nyakamon - megint.
  - Mmm, légyszi... most ne... - nyöszörögtem.
  - Na... - tovább csókolgatott.
  És ez volt az utolsó dolog, amire abból a napból emlékeztem.

  - Jó reggelt, kicsim! - ébresztett Niall.
  - Neked is... mennyi az idő? - ültem fel.
  - Fél hét lesz.
  - Akkor még visszafekszem... Ugyan már, vasárnap van...
  - De gondoltam elköszönhetnénk...
  - Várj, mi? - pattant ki a szemem. - Ezt meg hogy érted?
  - Tudod, holnap kezdődik a turnénk, és még egy csomó dolgunk van hátra. Ma mindannyian Louisnál alszunk, és holnap korán reggel indulunk. Valószínűleg ez az utolsó pillanat, hogy látjuk egymást ebben az évben...
  - De... ezt én nem... ez így nem jó! - hirtelen minden összekuszálódott a fejemben, nem akartam Niallt elveszíteni, most nagyon nem. - Niall, én... én...
  - Sssst... - óvatosan átkarolt, és engedte hogy óriási könnyeim eláztassák a pólóját.
  Néhány percig csöndben ültünk az ágyon.
  - Niall, én... én nagyon nem akarom, hogy ez így történjen.
  - Tudom. De hogy máshogy történhetne?
  - Nem... nem tudom... minden olyan zűrös... mintha nem lenne tiszta út... mármint... nem tudnánk úgy dönteni, hogy mindenkinek jó legyen.
  Egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
  - Nem akarlak elveszíteni... - újabb könnyek hagyták el a szememet.
  - Nem is fogsz! Hé! Hallasz? Soha nem fogsz engem elveszíteni!
  - Bár... bárcsak így lenne... de... egy fél év... rengeteg idő... addig annyi minden történhet...
  - De nem fog! Esküszöm neked.
  - És... emlékszel mikor... mikor elhagytál... vagyis... mikor elmentél... az első naptól kezdve valami ismeretlen és betöletetlen ürességet éreztem. Emlékszel milyen lettem a távollétedtől? És... ez még hosszabb idő lenne... Niall, nem tudom mi lesz velem nélküled...
  Lassan ringatott a karjában, nem tudott mit felelni. Belátta, hogy igazam van, és ez ellen nem tudott mit tenni.
  - Talán... talán mégis van rá mód, hogy én elmenjek a turnéra, és te is tovább todd élni az életedet. - suttogta.
  A remény fénye csillant fel a szememben.
  - Bármi is az...
  - Nem. Mégsem jó ötlet. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
  - Ne, ne, Niall! Kérlek! Ezt nem teheted velem! Ha csak egy kis esély is van rá, hogy megszüntessük ezt a tehetetlen helyzetet, akkor el kell mondanod.
  - Nos... de nem. Mpstmár tisztán látom, hogy ez rossz ötlet.
  - Mond.
  - Nem lehetnél ott az évzáródon. Se Blake ballagásán.
  - Ezt... ezt meg hogy érted?
  - Tudod, van egy olyan megoldás is... hogy eljöhetnél velünk turnézni. Viszont ez annyiból baromi hülye ötlet, hogy az évzáród holnap délután lesz, Blake ballagása pedig jövőhéten. Mi holnap reggel utazunk, ebből kifolyólag egyiken sem tudnál részt venni.
  Ezen elgondolkodtam. Igaza van. Kihagyni az évzárómat még menne, viszont Blake ballagását... hiszen ő... a legjobb barátnőm... és nagyon várta már ezt a ballagást. Évek óta minden találkozásunknál beszámolt hány nap van még hátra eddig a bizonyos napig. És pont most, pont én lennék az, aki nem lesz jelen...
  - Hope, minden rendben? - nézett rám Niall aggódva.
  - Igen... vagyis nem. Nem tudom, mit tegyek.
  - Magadra hagylak egy kicsit. A nappaliban leszek, összekészítem a bőröndjeimet. Ha döntöttél, tudod hol találsz.
  Bólogattam.
  Kiment a szobából, becsukta az ajtót.
  Összekuporodtam az ágy csücskébe, a térdemre hajtottam a fejemet és gondolkoztam. És gondolkoztam. De akárhányszor rá gondoltam, mindig ugyanazokat a köröket futottam le az agyamban. Végül arra jutottam, hogy ezt csak egyféle képpen tudom eldönteni. Beszélnem kell Blakkel.


  Nem akartam Harrynek magyarázkodni, ezért az ablakon keresztül próbáltam meg kijutni a házból. Viszont arra nem gondoltam, hogy a nadrágom szára beleakad az ablakpárkányba, a ház fala lehorzsolja a térdemet, és a földbe való becsapódásnál ráesek három minibiciklire, amelyeket azóta sem tudom, hogy kerültek oda.


 Nem akartam Harrynek magyarázkodni, ezért az ablakon keresztül próbáltam meg kijutni a házból. Viszont arra nem gondoltam, hogy a nadrágom szára beleakad az ablakpárkányba, a ház fala lehorzsolja a térdemet, és a földbe való becsapódásnál ráesek három minibiciklire, amelyeket azóta sem tudom, hogy kerültek oda.
 

  - Te teljesen megőrültél? - kaptam a dorgálást Nialltől, miután kimentett a piros a rózsaszín és a kék biciklik közül. - Előtörtek az öngyilkos hajlamaid?
  - Nem, nem, én csak... - nagy levegőt vettem -, pont ezt akartam elkerülni.
  - A... micsodát?
  - Elvinnél kocsival valahova, ha szépen megkérlek?
  - Előbb válaszolj!
  - Niall, erre most nincs időm.
  - Én várok.
  - Ahh - sóhajtottam. - Rendben. Blakehez megyek. Beszélnem kell vele.
  - Már választottál?
  - Nem. Pont ezért kell egy kis segítség.
  - Ez nem jó ötlet.
  - Tudom. De ez a sok rossz közüla legjobb.
  - Nem hiszem.
  - Van más ötleted?
  - Igen, például mi lenne, ha te döntenél, és nem ruháznád át másra ezt a felelőséget?
  - Szerinted ez olyan könnyű?
  - Hope, tudom, hogy nem az. Viszont ez a te életed. Neked kell választanod.
  Igen, ezt jól tudtam. De kellett, hogy valaki kimondja, hogy az agyamig is eljusson. És már tisztán láttam a dolgokat.
  - Vigyél el Blakehez.
  - Mondam hogy nem jó ötlet megbeszélni vel...
  - Nem is szeretném - szakítottam félbe. - Már döntöttem.
  Beszálltunk az autóba. Gyorsan haladtunk, az ablaknak dőlve néztem az utat. Már nem kételkedtem abban, jól választottam-e. Tudtam, hogy ez a helyes döntés. A szívemre hallgattam.