2013. augusztus 28., szerda

Huszadik fejezet.

(írta:Nonoo M.)


  Beszálltunk az autóba. Gyorsan haladtunk, az ablaknak dőlve néztem az utat. Már nem kételkedtem abban, jól választottam-e. Tudtam, hogy ez a helyes döntés. A szívemre hallgattam.



-Sziasztok!-Blake és Harry épp a kanapén összebújva tv-zett, kiélvezve a nap utolsó közös pillanatait, amikor benyitottunk.
-Hali. Hát ti hogyhogy itt?-kérdezték szinte egyszerre.
-Beszélni akart veled és könyörgött, hogy hozzam el. Nem tudtam visszatartani. Ja, és akármi őrültséget mond, én nem csináltam semmit!-védekezett Niall.
-Gyere Hope, menjünk a konyhába, srácok ti meg ne csináljatok kupit mert én nem  pakolom össze!
Még mindig kattogott az agyam, annak ellenére, hogy már meghoztam a döntésemet, sokszor belegondoltam, hogy még változtathatok, de nem tettem, nem akartam elbizonytalanítani magam még jobban.
-Figyu, gondolkoztam...Ugye most lesz a ballagásod...Meg a turné is...ÉS tudod, milyen voltam legutóbb Niall nélkül...Elég sokat gondolkoztam, mit is tegyek, végül...
-Ha nem szeretnél, nem kell eljönnöd a ballagásomra, inkább menj a fiúkkal, nem akarom, hogy megint magad alá kerülj!
-A legjobb barátnőm és unokatesóm vagy, ott kell lennem melletted, ezért úgy döntöttem, maradok. Majd keresek munkát nyárra vagy mit tudom én, csak le kell foglalnom magam. Meg ez nem olyan, mint amikor elment, mert tudnánk tartani a kapcsolatot.
-Nem akarom, hogy kötelességednek érezd, hogy velem legyél. Ha gondolod eljössz, de csak ha van kedved.
-Mindennél jobban szeretnék ott lenni. Ahogy a turnén is, de már mondtam, hogy maradok. Viszont szeretnélek megkérni valamire. Ballagás után utazzunk el a fiúkhoz legalább egy pár hétre és legyünk velük a turnén. Utána azt csinálunk amit akarunk, de légyszíves, csak ezt tedd meg nekem!
-Benne lennék, ha lenne mivel menni!
-Megígéred?
-Persze.-kicsit értetlenül nézett rám, de nem tudta azt, amit én igen. A ballagási ajándéka hiperszuperextrém lesz, aminél jobbat nem is kívánhatna, de ez egyelőre még titok.
-Kaját kérünk!-ordítottak be a fiúk.
-Nem kaptok, szolgáljátok ki magatokat!-elvettünk egy csomag Chio Chips-et és lepunnyadtunk mi is a fiúk mellé. Nagyon szerettek minket, mert a filmet végig beszéltük a "hallottad, hogy XY ezzel meg azzal kavar?", "tegnap vettem egy csomó körömlakkot, marha jók", "vennem kéne egy blúzt", "eljössz velem holnap bevásárolni?" meg a többi teljesen értelmetlen témáról. De hát lányból vagyunk, fogadják el. Mi sem bírjuk ha a "fúú de menő kocsit vettem", "200 lóerős akárhány köbmittudoménmi..." témák előjönnek...


-Sziasztok lányok! Majd beszélünk telefonon, skype-on vagy valahol.-köszönt Hazza, majd megölelt mindkettőnket és Blake-nek egy búcsúcsókot adott. Niall elém lépett, felnéztem hullámzó, tengerkék szemére, láttam hogy egy könnycsepp próbál utat törni magának, de visszatartotta. A szemkontaktust én törtem meg, hirtelen szorosan magamhoz öleltem és a sírásom nem hagytam elbújni. Egyszerűen kitört belőlem, nem akartam egyedül maradni, főleg nem most, hogy végre sínem van az életem és minden jól ment. A sors nagy úr, tudja mikor kell lecsapni, véletlen se tudjuk kiélvezni a jót, a tökéletest, a boldogságot. Ezt a pillanatot, sohasem akartam elfelejteni, szerettem volna ha megállna az idő, de sajnos 5 perc sírás után el kellett búcsúznunk. Még egy hosszú csókot váltottunk, majd a fátyolos szemeim mögül néztem, ahogy a kocsi egyre távolabb hajt tőlünk, végül az utca végén elfordul.
-Utálom a sorsot. Ha tehetném, kitépkednék minden rólam szóló oldalt a sors könyvéből és teljesen átírnám az egész életemet, majd beleragasztanám a kitépett lapok helyére...
-Úgy látszik, az idegesség és a fájdalom előhozza a költői éned.-röhögött mellettem Blake.
-Nem értem, te hogy tudod elviselni...
-Nem valami könnyen, de próbálok nem Rá gondolni. Nehéz, de el kell viselnem, mert ha folyton rágódok rajta, csak rosszabb lesz. Járj edzeni vagy nem tudom, addig is hasznosan telik az idő, vagy takarítsd ki a lakást, főzzél. A lényeg, hogy legyen programod. Most úgyis vége van a sulinak, itt a nyár, mehetünk csajos programokat szervezni! És segíthetnél a ballagásban is. Még nincs cipőm, a fodrászom lemondta az időpontot, mert véletlen már egy foglaltat mondott, ki kéne sminkelned és...
-Nem akarok jövőre ballagni! Ha ennyi teendőm lesz nekem is, inkább megbukok.
-Bolond!-lökött oldalba.-Igazából nem olyan vészes, csak jól kell beosztanod a dolgokat. Na akkor elkísérsz holnap vásárolni? És holnapután a ballagás előtt megcsinálnád a hajam meg a sminkem?
-Hát úgy sincs semmi dolgom, úgyhogy belemegyek. De csak azért!
-Köszönöm!-megölelt és már el is viharzott én meg ott maradtam kint az ajtó előtt a lépcsőn ülve, a gondolataimban elmerülve, amikor egy hang hallatán  libabőrös lettem...

2013. augusztus 14., szerda

Tizenkilencedik fejezet.

(Írta: Lorie)


  - Nem csinálunk rendet?

  - Pillanat! Megyek már! - azzal a lendülettel, ahogy leszaladt a lépcsőn, ledöntött a kanapéra és hevesen megcsókolt. Eltoltam magamtól és felvont szemöldökkel néztem rá. - Mi a francot csinálsz?!
  - Te mondtad.
  - Mit? Azt mondtam csináljunk rendet. Mert kupi van.
  - Öhm... Azt értettem, hogy... csináljunk Brend-et... Azt hittem akarsz egy kis Brendon-t.
  - Tényleg nagyon hülye vagy! - kikászálódtam alóla és felmentem a szobámba. Kipakoltam a szekrényekbe, majd ledőltem az ágyra, mert kimerültem teljesen.







  Fél perce sem feküdtem, mikor Niall ajkait éreztem a nyakamon - megint.
  - Mmm, légyszi... most ne... - nyöszörögtem.
  - Na... - tovább csókolgatott.
  És ez volt az utolsó dolog, amire abból a napból emlékeztem.

  - Jó reggelt, kicsim! - ébresztett Niall.
  - Neked is... mennyi az idő? - ültem fel.
  - Fél hét lesz.
  - Akkor még visszafekszem... Ugyan már, vasárnap van...
  - De gondoltam elköszönhetnénk...
  - Várj, mi? - pattant ki a szemem. - Ezt meg hogy érted?
  - Tudod, holnap kezdődik a turnénk, és még egy csomó dolgunk van hátra. Ma mindannyian Louisnál alszunk, és holnap korán reggel indulunk. Valószínűleg ez az utolsó pillanat, hogy látjuk egymást ebben az évben...
  - De... ezt én nem... ez így nem jó! - hirtelen minden összekuszálódott a fejemben, nem akartam Niallt elveszíteni, most nagyon nem. - Niall, én... én...
  - Sssst... - óvatosan átkarolt, és engedte hogy óriási könnyeim eláztassák a pólóját.
  Néhány percig csöndben ültünk az ágyon.
  - Niall, én... én nagyon nem akarom, hogy ez így történjen.
  - Tudom. De hogy máshogy történhetne?
  - Nem... nem tudom... minden olyan zűrös... mintha nem lenne tiszta út... mármint... nem tudnánk úgy dönteni, hogy mindenkinek jó legyen.
  Egy lágy puszit nyomott a homlokomra.
  - Nem akarlak elveszíteni... - újabb könnyek hagyták el a szememet.
  - Nem is fogsz! Hé! Hallasz? Soha nem fogsz engem elveszíteni!
  - Bár... bárcsak így lenne... de... egy fél év... rengeteg idő... addig annyi minden történhet...
  - De nem fog! Esküszöm neked.
  - És... emlékszel mikor... mikor elhagytál... vagyis... mikor elmentél... az első naptól kezdve valami ismeretlen és betöletetlen ürességet éreztem. Emlékszel milyen lettem a távollétedtől? És... ez még hosszabb idő lenne... Niall, nem tudom mi lesz velem nélküled...
  Lassan ringatott a karjában, nem tudott mit felelni. Belátta, hogy igazam van, és ez ellen nem tudott mit tenni.
  - Talán... talán mégis van rá mód, hogy én elmenjek a turnéra, és te is tovább todd élni az életedet. - suttogta.
  A remény fénye csillant fel a szememben.
  - Bármi is az...
  - Nem. Mégsem jó ötlet. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
  - Ne, ne, Niall! Kérlek! Ezt nem teheted velem! Ha csak egy kis esély is van rá, hogy megszüntessük ezt a tehetetlen helyzetet, akkor el kell mondanod.
  - Nos... de nem. Mpstmár tisztán látom, hogy ez rossz ötlet.
  - Mond.
  - Nem lehetnél ott az évzáródon. Se Blake ballagásán.
  - Ezt... ezt meg hogy érted?
  - Tudod, van egy olyan megoldás is... hogy eljöhetnél velünk turnézni. Viszont ez annyiból baromi hülye ötlet, hogy az évzáród holnap délután lesz, Blake ballagása pedig jövőhéten. Mi holnap reggel utazunk, ebből kifolyólag egyiken sem tudnál részt venni.
  Ezen elgondolkodtam. Igaza van. Kihagyni az évzárómat még menne, viszont Blake ballagását... hiszen ő... a legjobb barátnőm... és nagyon várta már ezt a ballagást. Évek óta minden találkozásunknál beszámolt hány nap van még hátra eddig a bizonyos napig. És pont most, pont én lennék az, aki nem lesz jelen...
  - Hope, minden rendben? - nézett rám Niall aggódva.
  - Igen... vagyis nem. Nem tudom, mit tegyek.
  - Magadra hagylak egy kicsit. A nappaliban leszek, összekészítem a bőröndjeimet. Ha döntöttél, tudod hol találsz.
  Bólogattam.
  Kiment a szobából, becsukta az ajtót.
  Összekuporodtam az ágy csücskébe, a térdemre hajtottam a fejemet és gondolkoztam. És gondolkoztam. De akárhányszor rá gondoltam, mindig ugyanazokat a köröket futottam le az agyamban. Végül arra jutottam, hogy ezt csak egyféle képpen tudom eldönteni. Beszélnem kell Blakkel.


  Nem akartam Harrynek magyarázkodni, ezért az ablakon keresztül próbáltam meg kijutni a házból. Viszont arra nem gondoltam, hogy a nadrágom szára beleakad az ablakpárkányba, a ház fala lehorzsolja a térdemet, és a földbe való becsapódásnál ráesek három minibiciklire, amelyeket azóta sem tudom, hogy kerültek oda.


 Nem akartam Harrynek magyarázkodni, ezért az ablakon keresztül próbáltam meg kijutni a házból. Viszont arra nem gondoltam, hogy a nadrágom szára beleakad az ablakpárkányba, a ház fala lehorzsolja a térdemet, és a földbe való becsapódásnál ráesek három minibiciklire, amelyeket azóta sem tudom, hogy kerültek oda.
 

  - Te teljesen megőrültél? - kaptam a dorgálást Nialltől, miután kimentett a piros a rózsaszín és a kék biciklik közül. - Előtörtek az öngyilkos hajlamaid?
  - Nem, nem, én csak... - nagy levegőt vettem -, pont ezt akartam elkerülni.
  - A... micsodát?
  - Elvinnél kocsival valahova, ha szépen megkérlek?
  - Előbb válaszolj!
  - Niall, erre most nincs időm.
  - Én várok.
  - Ahh - sóhajtottam. - Rendben. Blakehez megyek. Beszélnem kell vele.
  - Már választottál?
  - Nem. Pont ezért kell egy kis segítség.
  - Ez nem jó ötlet.
  - Tudom. De ez a sok rossz közüla legjobb.
  - Nem hiszem.
  - Van más ötleted?
  - Igen, például mi lenne, ha te döntenél, és nem ruháznád át másra ezt a felelőséget?
  - Szerinted ez olyan könnyű?
  - Hope, tudom, hogy nem az. Viszont ez a te életed. Neked kell választanod.
  Igen, ezt jól tudtam. De kellett, hogy valaki kimondja, hogy az agyamig is eljusson. És már tisztán láttam a dolgokat.
  - Vigyél el Blakehez.
  - Mondam hogy nem jó ötlet megbeszélni vel...
  - Nem is szeretném - szakítottam félbe. - Már döntöttem.
  Beszálltunk az autóba. Gyorsan haladtunk, az ablaknak dőlve néztem az utat. Már nem kételkedtem abban, jól választottam-e. Tudtam, hogy ez a helyes döntés. A szívemre hallgattam.

2013. július 8., hétfő

Szünet

Sziasztok!
Ezen a héten sajnos nem jelentkezünk, mert nem leszünk gépközelben és szeretnénk kicsit pihenni is... Viszont jövőhéten már olvashatjátok a következő részt Lorie jóvoltából :) Remélem jól telik a nyaratok és sok jót a táborokhoz, nyaralásokhoz!
Puszi: Nonoo M.

2013. július 6., szombat

Tizennyolcadik fejezet.

- Mi a ...?!-résre nyílt szemeim között pislogtam kifelé és megszemléltem a körülöttem lévő teret. Nem volt szép látvány. Mindenhol poharak, sörös dobozok és üvegek, torta a falra kenve, hányásfolt az egyik fotelon. -Emberek, mi volt itt este??
Kérdésemre senki nem felelt, úgyhogy megdörgöltem csipás szemeimet, sikeresen elkentem a tegnapi sminket és nyújtózkodtam egy nagyot. Akkor tűnt fel, hogy mindannyian egy ágyba fekszünk.
-Jesszusom, most már kezdek félni...-kikászálódtam a kezek és lábak fogságából, majd elindultam az ajtó felé. Akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen azt sem tudom hol vagyok, semmire nem emlékeztem a tegnapi napból. Kivéve az álmomra, ami talán nem is volt álom...
A megszokott fehér szoba volt, ami az utóbbi hónapokban elég sokszor megjelent. A padló olyan volt, mint egy nagy matrac és mindenki ott volt és khmm...nem részletezném de az igaz, hogy érdekes volt. Nagyon érdekes.
Elindultam valami raktár felé, mert hangokat hallottam a kis ajtó mögül. Talán nem kellett volna kinyitnom, mert ahogy lenyomtam a kilincset, azzal a mozdulattal rám borult vagy 20 doboz és ajándéktasak...
-Hééj valaki ásson ki! Ébresztő másnapos brigád! Volt már rosszabb napotok is, csak nem esik nehezetekre  idetolni a hájas hátsófeleteket!-tíz perc után megérkezett a "felmentősereg", de szerintem hamarabb kimásztam volna egyedül is mint az ő "segítségükkel"...
-Megérkeztek a minimentők.-húzta el a mondatot Zayn egy ásítással kísérve.
-Max a kedvetek kicsi. Meg az agyatok. Meg az akaraterőtök és...Akkor inkább azt sorolnám mi nem kicsi.-kacsintottam egyet, de senki nem vette a poénomat. Lusta népség. Végül kiráncigáltak a dobozok közül és csak akkor tűnt fel nekik, hogy az ajándékaim borultak rám, amiket tegnap nem adtak oda, mert annyira bepiáltak. Meg Blake-re figyeltünk a hirtelen rosszullétei miatt. De egy idő után jól lett, leitattuk és már semmi baja sem volt.
-Ezeket nem szabadna látnod! Hol van az én csomagom?? Szegény ...-kapkodott Niall
-Ki a szegény?
-A csomag. Biztos megütötte magát...
-Te hülye vagy...
-Ha már így rátaláltál az ajándékaidra, odaadnánk.
-És mi van ha azt mondom, hogy nem kell?
-Olyan nincs.
-Akkor essünk túl rajta...
Elhalmoztak mindenféle haszontalan dologgal, ruhákkal, édességgel, sminkekkel, kártyákkal. Igazából nélkülük is tudtam volna élni, de azért erőltettem egy mosolyt az arcomra és mindenkinek egy puszival jutalmaztam a kedvességét. Végül Niall adta az utolsó ajándékot. Amikor kinyitottam, rábukkantam a hangforrásra és egy tüneményre is egyben. Egy kis golden retriever volt, masnival a fején és nagy szemekkel pislogott rám. Hihetetlenül aranyos volt annak ellenére, hogy nem nagyon bírom az állatokat.
-Boldog szülinapot drága!-egy nagy csókkal  köszöntem meg neki, de a többiek szétválasztottak minket.
-Hope, nincs kedved reggelit csinálni??
-Nincs. Először talán fel kéne takarítani és utána.
-És takarítani se szeretnél?
-Nem! Komolyan rosszabbak vagytok, mint a tinédzserek... Én meg egy "mindenrejó" anya volnék. Majd ti szépen megoldtok mindent, amíg valaki elvisz anyához!-természetesen mindenki engem akart elvinni, de én Blake-et választottam.



Anya is elhalmozott néhány kacattal, viszont közben elsírta magát, hogy milyen nagy lettem meg hiányzom neki, mert soha nem vagyok otthon.
-Nyugi anya! Itt a nyár, megnyugodtam, minden rendben, mostmár együtt lehetünk. Következő tanévre pedig szeretnék hazaköltözni, mielőtt még koleszbe mennék az egyetemre vagy a fősulira.
-Úgy is az lesz, hogy lelépsz a fiúddal én meg egyedül maradok. Velük mész a koncertekre, végül az egész turnét velük fogod eltölteni, nem csak néhány közeli fellépést...
-Teljesen úgy beszélsz, mintha tapasztaltad volna.
-Soha nem kérdeztél apád felől...
-Mert nem érdekelt. Nem volt kíváncsi se rád se rám.
-Ez nem igaz!
-Akkor miért hagyott itt minket?? Nem számíthattunk rá, soha nem keresett, egyszer se mondott annyit legalább, hogy: Hogy vagy?
-Nem tehetett róla! És amúgy te se kérdeztél felőle, elvoltál magadban, játszottál egyedül és a nyamvadt maciddal beszélgettél a szobád sarkában ülve. Szerinted ki kíváncsi egy ilyen kislányra??-ez volt a tetőpont, tudom, nem szép megfutamodni, de jobb anyának, ha ott hagyom. Szó nélkül felkaptam a táskám, felszaladtam a szobámba, az ágy alatti bőröndöm felraktam a frissen mosott ágyneműre. Rögtön megcsapta az orromat a friss öblítő illat, kiskoromban imádtam ilyenkor az ágyamban fetrengeni, de most az volt a legkisebb gondom, hogy nem dőlhetek le kicsit. A holmijaimat rendezetlenül hajigáltam az óriási kofferba, a ruharétegek közé bepakoltam a törékenyebb dolgaimat, nehogy eltörjön. Miután a szobám tartalmát belegyömöszöltem egyetlen bőröndömbe, hagytam egy cetlit az ágyamon.
Anya!
Ha hajlandó leszel velem, ezzel a hülye 
"kislánnyal" szóba állni és ha lehiggadtál, 
talán megbeszélhetnénk a dolgot.
 Ismétlem: TALÁN.
                                                          Hope

Anya ideges arccal nézett utánam, ahogy bevágtam magam mögött az ajtót. Még egy utolsót köszöntem neki csukott ajtón keresztül és levágódtam az anyósülésre. Blake nem nagyon értette a szitut, olyan gyorsan történt minden.
-Akkor most hova mész?
-Fogalmam sincs. Niall csak befogad. 
-De koncertjük lesz. Holnapután indul a turné és pakolnak. Én is haza fogok menni anyámékhoz...
-Akkor megleszek egyedül. Maximum segítek neki, amikor meg elmennek, keresek valami nyári munkát és albérletet.
-Te bolond vagy! Miért nem jössz hozzánk? Te se unatkoznál, én se és nem kell lakbért fizetned. Gondold meg!
-Nem akarok a nyakatokon lógni. Egyszer úgyis talpra kell állnom.
-Igen, de az emberek általában a gimnázium után szoktak, sokan az egyetem vagy a fősuli után, nem akkor, amikor még van egy évük az iskolából...
-Terelnénk a témát légyszi? Csak érjünk vissza a többiekhez, majd megbeszéljük később...



-Akkor biztos nem baj, ha itt maradok nálad, amíg turnéztok?
-Dehogy is, legalább valaki vigyáz a házra.
-Csak kutyának vagyok jó?
-Milyen kutyára gondolsz??-nézett rám kacér mosollyal.
-Hülye!-belebokszoltam a vállába, aztán a bőröndömmel vacakoltam a lépcsőnél. Sehogy sem sikerült még az első lépcsőfokra se feltenni.
-Segítsek?
-Hagyjál.
-Most haragszol?
-Igen. Hagyj békén.-gúnyosan nézett rám és amikor elborult a kofferom és leesett a lépcsőről, fel-felkacagott.
-Add már ide, rossz nézni, amit csinálsz!-kirántotta a kezemből, egy mozdulattal a hóna alá kapta és fel is vitte a nekem kijelölt szobába. Amíg ő fenn volt, körbe néztem lent. Eléggé kupi volt, úgyhogy felkiabáltam neki:
-Nem csinálunk rendet??
-Pillanat! Megyek már!-azzal a lendülettel, ahogy leszaladt a lépcsőn, ledöntött a kanapéra és hevesen megcsókolt. Eltoltam magamtól és felvont szemöldökkel néztem rá.-Mi a francot csinálsz?!
-Te mondtad.
-Mit? Azt mondtam csináljunk rendet. Mert kupi van.
-Öhm...Azt értettem, hogy...csináljunk Brend-et...Azt hittem akarsz egy kis Brendon-t.
-Tényleg nagyon hülye vagy!-kikászálódtam alóla és felmentem a szobámba. Kipakoltam a szekrényekbe, majd ledőltem az ágyra, mert kimerültem teljesen.

2013. július 1., hétfő

Tizenhetedik fejezet.



(Írta: Lorie)

  - De ahhoz, hogy odaadjátok, minek kellett elrabolni?! Nem lett volna egyszerűbb például csak odaadni és annyi? És buli se kellett volna, főleg nem ennyi cuccal...







  - Meglepetés! - bújt elő a fal mögül Blake.
  - Blake... - hirtelen nem tudtam mit mondani. Meglepődtem, de egy kicsit szíven is ütött, hogy ő is benne van. Pedig ő igazán tudhatná, hogy nem rajongok ezekért a partykért...
  - Kapcsolok zenét! - ment oda a laptop-hoz Harry.
  - Srácok, igazán nem kellett volna... - kezdtem bele, de Blake közbevágott.
  - Még nem is láttad az ajándékod! - rohant oda hozzám, és a kezembe adott egy pici dobozkát.
  - Öhm... nem is tudom, mit mondjak... köszönöm - öleltem át.
  - Igazán nincs mit. - kacsintott.
  Kinyitottam és kivettem az apró tárgyat.
  - Nos? - kérdezte lelkesen.
  - Hát... nem igazán tudom, mi is ez. - nézem rá zavartan.
  - Oh, hát ez egy... - kivette a kezemből, megfordította a pici lapos dolgot, majd visszaadta. - ''Fényképalbum.''
  Azta... - gondoltam. Igaz, nem akartam semmilyen meglepetést, sem ajándékot, és még álmomban sem gondoltam volna, hogy ha mégis kapok, akkor ennyire fogok örülni neki.
  Fellapztam, a kis füzetke összes lapján volt egy-egy aprócska kép, amelyen én és Blake vagyunk 3-4 éves korunkban, majd egy kis ugrásssal a képek elnyúlnak a jelenig, és Niall és én vagyunk rajtuk. Az igazat megvallva, nem is tudtam, hogy készültek rólunk képek, de úgy látszik, valaki közülünk nagyonjó lesifotós. Az utolsó képre viszont emlékeztem. Néhány hete készült, időzített kamerával fotóztuk, úgyhogy mindenki rajta volt. Még anyu is. Mosolyogva néztem fel Blakere, meg akartam köszönni, ennél jobb ajándékot nem is tudott volna adni. De amint beszédre nyitottam volna a számat, az arca eltorzult, és gyorsan elkezdett futni a mosdó felé. Ledermedtem, mert hirtelen azt hittem, ezt én váltottam ki belőle.
  Már léptem, hogy utána menjek, de Harry megelőzött.
  - Hagyd csak, majd én. - mondta, és már itt sem volt.
  Fél perc múlva megjelent Harry az ajtóban, de mikor kérdeztük, hogy mi baja van Blake-nek, csak megvonta a vállát.
  Kis idő múlva már mindenki megunta a fel-alá járkálást, úgyhogy jöttek a jobbnál jobb ötletek.
  - Nos, mit csináljunk? - kérdezte Niall.
  - Felelsz vagy mersz? - kezdte el vonogatni a szemöldökét Harry.
  - Én vagyok az egyetlen lány. Ki van csukva. - szögeztem le.
  - Eszünk tortát? - kérdezte Louis.
  - Várjuk meg Blake-et. - ráztam a fejemet.
  - Akkor valami társas? - vetette fel Zayn.
  - Nem vagyunk már ovisok. - forgattam meg a szememet.
  - Esetleg amőbázhatnák.
  - Nem.
  - Jacuzzi?
  - A-a.
  - A pincében van egy kicsi gumilabda. Mit szóltok a kidobóshoz?
  - Nem.
  - Puki-verseny?
  - Fúj.
  - Párnacsata?
  - Na jó, vágjuk fel a tortát. - nyomtam neki a fejemet az asztalnak. Ennyi hülyét egy kupacban...




  Mindenki vett egy-egy szeletet, a legjobb az egészben az volt, hogy annyira belemerültek hogy észre sem vették, hogy én és Niall meglógtunk a hátsóajtón. Egy gyönyörű helyre vezetett a kert végében.
  - Gyere, mutatok valamit. - mosolygott rám Niall, és felugrott.
  - Uóó, te mit csinálsz? - léptem egy lépést hátra.
  Felhúzta magát a fára, majd visszafordult felém.
  - Ne félj, segítek - nyújtotta a kezét.
  Óvatosan és tétovan belementem, megfogtam a kezét. Egy gyors mozdulattal felrántott, egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy ott ülök mellette.
  - Hát nem csodálatos? - kérdezte.
  Bólogattam. Innen fentről láttam mindent, a tájat, a házakat, a fákat, mindent, mint egy makettet. Boldogan hajtottam a fejemet a vállára. Erről a pillanatról álmodoztam mindig, egész életemben. Most tisztán éreztem, hogy valaki szeret. Azt akartam, hogy tudja, én is így érzek, és ezen nem változtathat semmi, bármi is történjék.
  - Niall - suttogtam.
  - Igen? - túrt bele a hajamba.
  - Én... csak... annyit szerettem volna... mondani... - nem kaptam levegőt, minden olyan émelyítően csodás volt körülöttem. Teljesen elfeledtette velem, hogy mit szerettem volna, vagy hogy egyáltalán akartam is valamit. Egyre kövelebb volt, majd a csokitortától még mindig csokiízű ajkával az enyémet érintette.
  - Niall, én... Szeretlek.
  Óvatosan nyitottam ki a szememet, de amit láttam, csodás volt. A mosolya, a ragyogó szeme, a pirospozsgás arca, a bozontos haja... beleláttam a lelkébe, mégis titokzatos maradt. Tényleg szerettem. Sőt, teljesen elcsavarta a fejemet.
  - Én is szeretlek - mondta, és újból megcsókolt. A szívem óriásit dobbant az a bizonyos szó hallatán. Tudtam, hogy hogy érez, de mégis más volt hallani, ahogy kimondja. A boldogságom ezzel beteljesedett, és rá kellett jönnöm, hogy Niall az, aki nélkül üres, szürke az életem. Aki nélkül nem tudok élni. Ő a másik felem. Most, együtt végre éreztem, hogy nem vagyok tötött. Vele már egy egész vagyok. Ez volt az az érzés, amit mindig is érezni akartam. Nem volt más a fejemben, csak egy apró, de mégis óriási üres helyet betöltő mondat:

Szeretlek Niall.

2013. június 28., péntek

Meglepetés fejezet #4.

Sziasztok! Úgy döntöttem, megelőlegezem nektek a 3500 oldalmegjelenítésért járó meglepetés fejit, mivel még nincs meg annyi, de egye fene, jó olvasást! ;)



(Írta: Lorie)

/Blake szemszöge/



  - Meglepetés! - bújtam elő a fal mögül.
  - Blake... - Hope arcán inkább az erkeseredés volt számottevő, nem a meglepettség. Ajjaj... talán mégsem volt jó ötlet ez a buli?
  - Kapcsolok zenét! - ment oda a laptop-hoz Harry.
  - Srácok, igazán nem kellett volna... - kezdett bele Hope, de én gyorsan közbevágtam.
  - Még nem is láttad az ajándékod! - rohantam oda hozzá, és átadtam neki a pici dobozkát.
  - Öhm... nem is tudom, mit mondjak... köszönöm - ölelt át.
  - Igazán nincs mit. - kacsintottam.
  Kinyitotta, és kivette az apró tárgyat.
  - Nos? - kérdeztem lelkesen.
  - Hát... nem igazán tudom, mi is ez.
  - Oh, hát ez egy... - kivettem a kezéből, megfordítottam a pici lapos dolgot, és visszaadtam neki. - ''Fényképalbum.''
  A szemében már csillogást véltem felfedezni, talán nem is volt olyan rossz ötlet ez az ajándék.
  Fellapozta az apró füzetkét. Láttam rajta, hogy akar mondani valamit, de egyszerűen nem jutott szavakhoz. Meg akartam nyugtatni, hogy nem kell semmit nem mondani, tudom... de hirtelen rám jött a hányinger. Gyorsan kiszaladtam a mosdóba, magamra csaptam az ajtót, és a WC fölé hajoltam. A fejemet olyan súlyosnak éreztem, hogy alíg bírtam tartani.
  - Minden rendben? - hallottam kintről Harry hangját.
  Először nem tudtam válaszolni, úgy éreztem ha megszólalok, akkor az ájulás száz százalék, hogy bekövetkezik.
  - Blake, jól vagy? - szólt megint.
  Próbáltam egyenletesen lélegezni.
  - Bejövök! - nyomódott le a akilincs.
  - Ne! - szedtem össze minden erőmet - Jól va... gyok.
  Pár pillanatig csönd volt, gondolom simán átlátott az álcámon.
  - Biztos ne menjek be? - kérdezte.
  - Igen, biztos... - nyögtem elhaló hangon.




  Pár percig muszály volt a hideg kövön felüdnöm, mire megint úgy döntött a körülöttem lévő világ, hogy abbahagyja a forgást. Lassan feltápázkodtam, lemostam az arcomat és fogatmostam. Mire kiléptem a fürdőből, már semmi bajom nem volt. Ez gyors volt... szerencsére. - gondoltam. Bár nem értettem, mi lehetett ez a hirtelen betegség, de örültem, hogy elmúlt.
  - Mi történt? - súgta a fülembe Harry, mikor mellé léptem.
  - Lényegtelen... majd elmondom. - intettem le.
  Körülnéztem, valami nem stimmelt.
  - Srácok, hova tűnt a mi kis szülinaposunk? - kérdeztem meglepetten.
  - Ömm... - néztek ők is körül.
  - Mi az, hogy ''ömm''? Hogy veszíthettétek szemelől? - kérdeztem döbbenten.
  - Hát, nem mind vesztettük szem elől... - mondta Zayn mosolyogva. Köré gyűltönk, és mind kinéztünk az ablakon. Hope és Niall a kert végében lévő fa egyik magasabb ágán ültek az árnyékban, egymás karjaiban.
  - Ó, egyem meg őket... - szaladt ki a számon.
  Mindenki rám kapta a tekintetét, és elkezdett röhögni.
  - Inkább egyél ebből a finom tortából - hozott egy szeletet Harry a szülinapi tortából.
  - Már fel is vágtátok? - kérdeztem.
  - Hát, nem kevés idejig voltál oda... tényleg, mit is csináltál? - kérdezte Liam.
  - Áh, semm... - és hirtelen megint forgott velem a világ. A gyomromat megint a torkomban éreztem. A következő pillanatban arra eszméltem, hogy a kanapén fekszem.
  - Még jó, hogy elkaptad - tett rá Zayn egy vizes rongyot a homlokomra. Harry még mindig a derekamat fogta, úgyhogy gondolom rá célzott.
  Megpróbáltam felülni, de amint megmozdültam, a körülöttem lévő tárgyak megindultak a helyükről. Úgyhogy inkább egyhelyben maradtam, és próbáltam a rám szegeződő aggódó tekinteteket megnyugtatni.
  - Semmi bajom. - mondtam határozottan, persze senki nem hitt nekem. Úgy döntöttem, a biztonság kedvéért felteszek egy kérdést, bár kissé cikin éreztem magam, miután kimondtam. - Lerókáztam valakit?
  Ezen végre felderült a társaság, de a jókedvük hamar lelombozódott, mikor látták, hogy én ezt komolyan gondolom.
  - Nem. - rázta meg a fejét Zayn.
  - Akkor jó. - csuktam be a szememet, de abban a pillanatban ki is nyitottam. - Hope és Niall? - kérdeztem ilyedten.
  - Nyugi, még mindig kint turbékolnak. - simított végig a hátoamon Harry.
  Bólogattam.
  Pár perc elteltével már megint jobban voltam, mint ha mi sem történt volna. Bár mostmár tudtam, hogy ez biztosan valami betegség kezdeti fázisa, csak szerencsére még ilyen enyhe. Nem tudom, hogy bírnám ki, ha egész nap ezt érezném... huhh. Mindenesetre a gyomroból kiadott kaja helyére máris újat kívántam, úgyhogy a srácokkal rögtön el is fogyasztottuk mind a két extra méretű csokis és epres-fagyis szülinapi tortát.

2013. június 23., vasárnap

Fontos dolgok!

Sziasztok!
Néhány fontos dolgot szeretnék megosztani veletek, most kivételesen nem részt hoztam.
   1.Ma akadtam rá Noricii-nél, hogy a Google Reader meg fog szűnni. Hogy mi az, ezen a linken megtaláljátok: http://noriciisblogdesign.blogspot.hu/2013/06/nagyon-fontos-minden-egyes-bloggernek.html
A lényeg az, hogyha nem regisztráltok a linken megjelölt oldalra és nem követitek be az oldalakat,  amit olvastok, követtek, nem fogjátok látni, ha van új bejegyzés!
   2.Ha nem akartok regisztrálni a linkben megjelölt oldalra, vagy ha kíváncsi vagy valamire, vagy csak szeretnél, csatlakozz a blog Facebook-csoportjába! (KATT) Csak azért írtam ki, mert nem látok nagy érdeklődést, és alig vagyunk a csoportba és szeretném, ha a rendszeres olvasok tudnának róla.
   3.Gondolkozok egy új blog létrehozásában, amiben szeretném, ha Lorie is segítene. Még megbeszélem vele, de ha beleegyezik, csinálnék egy szereplőválogatást, amibe ti jelentkezhettek kedvenc karakteretek képével, nevet adhattok neki stb. Egy 1D-mentes blogot szeretnék, amit mindenki olvashat, mintha egy könyv lenne a neten.
Véleményt szívesen fogadok az ötletről a Facebook-csoportban vagy itt kommentben!
Puszi: Nonoo M.