2013. július 6., szombat

Tizennyolcadik fejezet.

- Mi a ...?!-résre nyílt szemeim között pislogtam kifelé és megszemléltem a körülöttem lévő teret. Nem volt szép látvány. Mindenhol poharak, sörös dobozok és üvegek, torta a falra kenve, hányásfolt az egyik fotelon. -Emberek, mi volt itt este??
Kérdésemre senki nem felelt, úgyhogy megdörgöltem csipás szemeimet, sikeresen elkentem a tegnapi sminket és nyújtózkodtam egy nagyot. Akkor tűnt fel, hogy mindannyian egy ágyba fekszünk.
-Jesszusom, most már kezdek félni...-kikászálódtam a kezek és lábak fogságából, majd elindultam az ajtó felé. Akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen azt sem tudom hol vagyok, semmire nem emlékeztem a tegnapi napból. Kivéve az álmomra, ami talán nem is volt álom...
A megszokott fehér szoba volt, ami az utóbbi hónapokban elég sokszor megjelent. A padló olyan volt, mint egy nagy matrac és mindenki ott volt és khmm...nem részletezném de az igaz, hogy érdekes volt. Nagyon érdekes.
Elindultam valami raktár felé, mert hangokat hallottam a kis ajtó mögül. Talán nem kellett volna kinyitnom, mert ahogy lenyomtam a kilincset, azzal a mozdulattal rám borult vagy 20 doboz és ajándéktasak...
-Hééj valaki ásson ki! Ébresztő másnapos brigád! Volt már rosszabb napotok is, csak nem esik nehezetekre  idetolni a hájas hátsófeleteket!-tíz perc után megérkezett a "felmentősereg", de szerintem hamarabb kimásztam volna egyedül is mint az ő "segítségükkel"...
-Megérkeztek a minimentők.-húzta el a mondatot Zayn egy ásítással kísérve.
-Max a kedvetek kicsi. Meg az agyatok. Meg az akaraterőtök és...Akkor inkább azt sorolnám mi nem kicsi.-kacsintottam egyet, de senki nem vette a poénomat. Lusta népség. Végül kiráncigáltak a dobozok közül és csak akkor tűnt fel nekik, hogy az ajándékaim borultak rám, amiket tegnap nem adtak oda, mert annyira bepiáltak. Meg Blake-re figyeltünk a hirtelen rosszullétei miatt. De egy idő után jól lett, leitattuk és már semmi baja sem volt.
-Ezeket nem szabadna látnod! Hol van az én csomagom?? Szegény ...-kapkodott Niall
-Ki a szegény?
-A csomag. Biztos megütötte magát...
-Te hülye vagy...
-Ha már így rátaláltál az ajándékaidra, odaadnánk.
-És mi van ha azt mondom, hogy nem kell?
-Olyan nincs.
-Akkor essünk túl rajta...
Elhalmoztak mindenféle haszontalan dologgal, ruhákkal, édességgel, sminkekkel, kártyákkal. Igazából nélkülük is tudtam volna élni, de azért erőltettem egy mosolyt az arcomra és mindenkinek egy puszival jutalmaztam a kedvességét. Végül Niall adta az utolsó ajándékot. Amikor kinyitottam, rábukkantam a hangforrásra és egy tüneményre is egyben. Egy kis golden retriever volt, masnival a fején és nagy szemekkel pislogott rám. Hihetetlenül aranyos volt annak ellenére, hogy nem nagyon bírom az állatokat.
-Boldog szülinapot drága!-egy nagy csókkal  köszöntem meg neki, de a többiek szétválasztottak minket.
-Hope, nincs kedved reggelit csinálni??
-Nincs. Először talán fel kéne takarítani és utána.
-És takarítani se szeretnél?
-Nem! Komolyan rosszabbak vagytok, mint a tinédzserek... Én meg egy "mindenrejó" anya volnék. Majd ti szépen megoldtok mindent, amíg valaki elvisz anyához!-természetesen mindenki engem akart elvinni, de én Blake-et választottam.



Anya is elhalmozott néhány kacattal, viszont közben elsírta magát, hogy milyen nagy lettem meg hiányzom neki, mert soha nem vagyok otthon.
-Nyugi anya! Itt a nyár, megnyugodtam, minden rendben, mostmár együtt lehetünk. Következő tanévre pedig szeretnék hazaköltözni, mielőtt még koleszbe mennék az egyetemre vagy a fősulira.
-Úgy is az lesz, hogy lelépsz a fiúddal én meg egyedül maradok. Velük mész a koncertekre, végül az egész turnét velük fogod eltölteni, nem csak néhány közeli fellépést...
-Teljesen úgy beszélsz, mintha tapasztaltad volna.
-Soha nem kérdeztél apád felől...
-Mert nem érdekelt. Nem volt kíváncsi se rád se rám.
-Ez nem igaz!
-Akkor miért hagyott itt minket?? Nem számíthattunk rá, soha nem keresett, egyszer se mondott annyit legalább, hogy: Hogy vagy?
-Nem tehetett róla! És amúgy te se kérdeztél felőle, elvoltál magadban, játszottál egyedül és a nyamvadt maciddal beszélgettél a szobád sarkában ülve. Szerinted ki kíváncsi egy ilyen kislányra??-ez volt a tetőpont, tudom, nem szép megfutamodni, de jobb anyának, ha ott hagyom. Szó nélkül felkaptam a táskám, felszaladtam a szobámba, az ágy alatti bőröndöm felraktam a frissen mosott ágyneműre. Rögtön megcsapta az orromat a friss öblítő illat, kiskoromban imádtam ilyenkor az ágyamban fetrengeni, de most az volt a legkisebb gondom, hogy nem dőlhetek le kicsit. A holmijaimat rendezetlenül hajigáltam az óriási kofferba, a ruharétegek közé bepakoltam a törékenyebb dolgaimat, nehogy eltörjön. Miután a szobám tartalmát belegyömöszöltem egyetlen bőröndömbe, hagytam egy cetlit az ágyamon.
Anya!
Ha hajlandó leszel velem, ezzel a hülye 
"kislánnyal" szóba állni és ha lehiggadtál, 
talán megbeszélhetnénk a dolgot.
 Ismétlem: TALÁN.
                                                          Hope

Anya ideges arccal nézett utánam, ahogy bevágtam magam mögött az ajtót. Még egy utolsót köszöntem neki csukott ajtón keresztül és levágódtam az anyósülésre. Blake nem nagyon értette a szitut, olyan gyorsan történt minden.
-Akkor most hova mész?
-Fogalmam sincs. Niall csak befogad. 
-De koncertjük lesz. Holnapután indul a turné és pakolnak. Én is haza fogok menni anyámékhoz...
-Akkor megleszek egyedül. Maximum segítek neki, amikor meg elmennek, keresek valami nyári munkát és albérletet.
-Te bolond vagy! Miért nem jössz hozzánk? Te se unatkoznál, én se és nem kell lakbért fizetned. Gondold meg!
-Nem akarok a nyakatokon lógni. Egyszer úgyis talpra kell állnom.
-Igen, de az emberek általában a gimnázium után szoktak, sokan az egyetem vagy a fősuli után, nem akkor, amikor még van egy évük az iskolából...
-Terelnénk a témát légyszi? Csak érjünk vissza a többiekhez, majd megbeszéljük később...



-Akkor biztos nem baj, ha itt maradok nálad, amíg turnéztok?
-Dehogy is, legalább valaki vigyáz a házra.
-Csak kutyának vagyok jó?
-Milyen kutyára gondolsz??-nézett rám kacér mosollyal.
-Hülye!-belebokszoltam a vállába, aztán a bőröndömmel vacakoltam a lépcsőnél. Sehogy sem sikerült még az első lépcsőfokra se feltenni.
-Segítsek?
-Hagyjál.
-Most haragszol?
-Igen. Hagyj békén.-gúnyosan nézett rám és amikor elborult a kofferom és leesett a lépcsőről, fel-felkacagott.
-Add már ide, rossz nézni, amit csinálsz!-kirántotta a kezemből, egy mozdulattal a hóna alá kapta és fel is vitte a nekem kijelölt szobába. Amíg ő fenn volt, körbe néztem lent. Eléggé kupi volt, úgyhogy felkiabáltam neki:
-Nem csinálunk rendet??
-Pillanat! Megyek már!-azzal a lendülettel, ahogy leszaladt a lépcsőn, ledöntött a kanapéra és hevesen megcsókolt. Eltoltam magamtól és felvont szemöldökkel néztem rá.-Mi a francot csinálsz?!
-Te mondtad.
-Mit? Azt mondtam csináljunk rendet. Mert kupi van.
-Öhm...Azt értettem, hogy...csináljunk Brend-et...Azt hittem akarsz egy kis Brendon-t.
-Tényleg nagyon hülye vagy!-kikászálódtam alóla és felmentem a szobámba. Kipakoltam a szekrényekbe, majd ledőltem az ágyra, mert kimerültem teljesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése