Meglepetés Fejezet #2.

(Írta: Lorie)


/Blake szemszöge/



  Amint kicsöngettek az utolsó órámról Harry háza felé vettem az irányt. Tudtam, hogy Hope is ott lesz. Majd megszakadt a szívem, annyira sejnáltam, mint még senkit soha. El sem tudtam képzelni, mit érezhet. A kómába esése óta szinte otthon sem volt, illetve azt hiszem mondanom sem kell, hogy a sulit is kihagyta. A nap bármely szakaszában mikor meglátogattam, sápadt volt, az arca beesett, a szeme kisírt és karikás. A karjai már olyan vékonyak voltak, hogy nem mertem megérinteni őket, nehogy elörjenek. Szívszaggató volt ránézni.

  A buszon az ujjaimmal doboltam, és folyton sóhajtoztam, és türelmetlenül mászkáltam fel-alá. Pont most kell dugóba keverednem. Pár perc múlva, mikor csaknem akart megmozdulni a forgalom, meguntam az emberek ''Ez normális?'' pillantását, és megkértem a buszsoffőrt, hogy nyissa ki az ajtót. Kinnt sötét volt és zuhogott az eső. Nem értettem az időjárást, tegnap még este tíz fele is világos volt, és meg lehetett sülni, most meg még öt óra sincsen, de az ég annyira borult, hogy szinte négy lépésnyire sem lehet ellátni.

  Teljes erőmből rohantam, többnyire próbáltam fák és háztetők takarásában maradni, de így is mire odaértem, nem volt testrészem és ruhadarabom, ami nem lett volna csurom víz, a tankönyveimről és a szakdolgozatomról nem is beszélve.

  - Úristen, Blake, veled meg mi történt? - rohant oda hozzám Zayn, mikor beléptem az ajtón.

  - Kicsit bőrig áztam... - vigyorogtam kínosan, mert csak egy rövidnadrág és egy fehér rövidujjú póló volt rajtam, ami mellesleg teljesen rám tapadt a víztől.

  - Azt látom... de miért nem busszal jöttél?

  - Az most lényegtelen. Hol van Hope?

  - Így nem mehetsz oda hozzá!

  - Mégis miért nem?

  - Néztél már tükörbe?

  - És ő mikor nézett utoljára tükörbe?
  Bevallom, ez egy kicsit erős húzás volt tőlem, övön aluli ütés mindenkivel szemben. Ezt tényleg nem kellett volna, de igazam volt. Borzalmasan nézett ki, és most az volt a legfontosabb, hogy ő jól legyen. Minden más mellékes volt, amíg ő volt a rosszabb állapotban.

  - Hozztam neki valamit, amitől jobban érzi majd magát. - próbáltam könnyíteni a helyzetünkön, és sikerült is. Megadóan bólogatott, és elállt az utamból.

  Egyre gyorsabban közelítettem a kanapéhoz, de lépteim újra lassulni kezdtek, mikor megláttam őt. Az arca fájdalommal teli, a tesstartása védekező. Egyedül a szeme szokott megnyugtatni, az volt az egyetlen, ami békés maradt... de most az is csukva volt.

  - Nemrég aludt el. - jött oda hozzám Zayn.

  - Ráfért.

  Pár percig szó nélkül néztük ahogy lassan szuszog. A csöndet Zayn szakította meg, mikor észrevette, hogy a vízes ruháim miatt remegek.

  - Gyere, adok neked valami szárazat.

  Ha egy kicsit más lett volna a szituáció, rögtön rá vágtam volna, hogy 'NEM', de most, teljesen áthülve, remegő végtagokkal nem volt más választásom, mint gyorsan és helyeslően bólogatni.

  - Huhh, köszi... - mondtam Zayn-nek, mikor a száraz pólójában, mackónadrágjában és zoknijában egy forró csésze kakaóval a kezemben leültünk a kanapéra a kandalló elé. Minden ruhadarab nagy volt rám, de ez akkor nem számított.

  Kopogtak az ajtón.

  - Maradj csak, kinyitom - álltam fel. - Ennyivel tartozom. - kacsintottam rá.

  Elcsoszogtam az ajtóig, és kinyitottam.

  Harry vigyorgós pofijával találtam szemben magam, de amint végigmért, rosszanlóan pillantott a háttérben ücsörgő Zayn-re.

  - Oh, te butus - öleltem át -, még mit nem gondolsz?

  Megcsókoltam és behúztam az esőről.

  Levette az esőkabátját, és amíg vetkőzött, a kezembe nyomta a szatyrát.

  - Mi van benne? - kérdeztem.

  - Szerinted mi lehet az, amiért ki megyek tíz fokba és zuhogó esőbe a buszmegállóhoz? - vigyorgott.

  Akárhogy törtem a fejem, nem tudtam rájönni.

  - Szabad a gazda. - döntöttem oldalra a fejemet.

  Közel hajolt hozzám, és az ajkát a fülemhez érintette.

  - A fogkeféd - suttogta.

  Csillogó szemmekkel és széles vigyorral vetettem magamat a nyakába.

  Hetek óta vita téma volt nálunk távolság. Szinte mindenki itt egymás hátán tömörült, vagyis, hogy így összeszámolom az embereket, összesen két utcányi tavolság volt a legnagyobb, ami Hope és Harryék háza között volt, illetve ez a táv között feküdt a többi ismerősnek és bandatagnak a háza is. Mivel, ez a ház, amiben most voltunk, Harry és Lou háza volt, két háznyira volt Niallé, mellette Zayné, és Hope utcájában volt Liamé. Csak én voltam az, akinek négy órányira kellett innen lakni. Persze, amint tudtam, mindig jötem, sőt, amíg Hope kómában volt, segítettem a szüleinek, és addig náluk laktam, de még is... Sőt, mostmár teljesen ''otthon laktam'', és csak nagyon ritkán tudtam csak elutazni idályig... igaz, több, és érthető okból. Kezdjük a sulival, és a tanulnivalókkal. Folytassuk a szakkörökkel, és hogy mindez az érettségi időszakban történt... Nos, szerintem ha át is megyek, akkor nagyon jó szívű lesz a tanár...

  De most, ezzel a lépéssel Harry tisztává tett mindent. Lemosta a kételyeket a szélvédőről.

  - Akkor... eldöntötted? - vigyorogtam.

  - Soha nem merültek fel kételyeim ezen a téren...

  - Akkor ez most hivatalos? - kérdezte a kanapéról Zayn.

  - Igen... - vigyorogtam tovább.

  - Hogy mi hivatalos? - jött ki a fürdőszobából Louis.

   Büszkén húztam ki magamat. Éreztem, hogy az arcom pirulni kezd, de nem érdekelt.
   - ...ideköltözöm.